A kilencedik az emberi egyenlőség alapelve, amely az ember lényegi méltóságából fakad. Sokakat zavar, és különös küzdelem kell ahhoz, hogy legyőzzük magunkban az előítéleteinket az emberek közötti különbözőség kísértésében. Jóllehet minden ember más és más, nincs két azonos tulajdonságú ember, ez mégsem lehet alapja annak, hogy emberi mivoltban egyiket a másik alá vagy fölé rendeljük.

Az iskolában, ahol elhatározták, hogy mostantól kezdve elkerülik a megkülönböztetést színesbőrű és fehér gyermekek között, úgy döntöttek, hogy azt mondják: itt kék színűek a gyermekek. A következő iskolai kiránduláson vita támadt a gyerekek között, hogy ki szállhat föl először a buszra. Azzal vetettek véget a tanárok a vitának, hogy kijelentették: először a világoskékek, majd a sötétkékek szállnak föl a buszra.

A gond azzal van, hogy az elvek lehetnek nagyon szépek és jók, de ha a szívünkben, a mentalitásunkban nem változunk meg, ezek a törvények nagyon sérülékenyek, és az első adandó alkalommal fölborulnak, előbukkan a részrehajlás, az előítéletekből fakadó megkülönböztetés.

Jézusnak a kútnál történő beszélgetése a szamáriai asszonnyal nagyon jól szemlélteti ezt. A zsidó-szamáriai vita jövőjét így vizionálja: „elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát… elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát” (Jn 4,21.23). A teológiai különbségekből fakadó kölcsönös lenézést és ellenérzést fölváltja egy olyan feltétel, amely bárkiben, hovatartozás nélkül kialakulhat, és amely által kibontakozhat az Atya imádata lélekben és igazságban.

Az emberek egyenlőkként történő kezelésének alapja az igazságosság meghatározása: mindenkinek megadni azt, ami neki jár; illetve a méltányosság elve, mely igen nehezen körülírható érzés: mi az, ami méltányos, mi az, ami nem. Szent Pál így ír erről a Kolosszei levélben: „Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos” (Kol 4,1a). Ezek tehát egymástól elválaszthatatlan szempontok: hiába jogos, ha nem méltányos és lehet méltányos, de jogtalan.

Jogos például az, hogy példabeszédbeli szolga szolgatársát börtönbe juttatja az adósság visszafizetésének késedelme miatt, de nem méltányos, mikor ő maga épp elnyerte saját, többszörös mértékű tartozásainak teljes elengedését. Méltánytalan magatartását az úr már szinte jogtalan mértékű büntetéssel sújtja.