A hetedik a teremtett világ gondoskodó kezelésének alapelve. Hány édesanya sóhajt fel, mikor anyák napján felköszöntik, és kifejezik ajándékokkal iránta való szeretetüket gyermekei, hogy ha nem hoznának semmilyen ajándékot, de megbecsülnék a munkámat például azzal, hogy nem mászkálják össze a frissen fölmosott folyosót, jobban meg lenne győződve a szeretetükről! Így van ez a teremtett világgal mint Isten művével is. Isten iránti szeretetünket sokféle módon ki tudjuk nyilvánítani, de ritkán gondolunk arra, hogy az az iránti gondoskodó magatartásunk a legkomolyabb hála jele lenne.

Sajnos sokan szó szerint és a többi szövegrésztől függetlenül olvassák és értelmezik a „hajtsátok uralmatok alá a földet” parancsot. Az uralom alatt azt értik, hogy bármit megtehetnek vele. Pedig Isten kertet telepített az embernek, hogy művelje és gondozza azt. Olyan ez, mint a vadászról, vagy az erdészről szóló sztereotípia: a vadász lelövi a vadat, az erdész kivágja a fát. Szó sincs erről. Sokkal többet tesz a vadgazdálkodás, az erdőművelés terén mindegyik, mint a kitermelés terén.

Természetesen a világ gondoskodó kezelésének feltétele: a globálisan gondolkodó egyének közössége. Korunk sokszor még a tudatosítás szintjén sincs, hiszen alig néhány évtizedes annak a veszélynek az általános gondolata, hogy túlhasználjuk a földet és egyelőre nincs rálátásunk arra, hogy hova tovább.

A gondoskodásra kötelező elvnek a tartalma nem csak a körülöttünk lévő világra vonatkozik, hanem kiterjed személyes tehetségünk hasznosítására, egészségünk óvására és személyes tulajdonunk hasznosítására is. Ami a miénk, az nem csak a miénk. „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7) Másutt az Írásban: „Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek” (1Pt 4,10).

Néha még a részben önző magatartásból is fakadhat gondoskodás: A legjobb vetőmagot termelő farmer szomszédait bőségesen ellátta legjobb vetőmagjával. Mikor megkérdezték tőle, miért teszi ezt, így válaszolt: „Valójában önző okok miatt. A szél ugyanis felkapja a virágport, és tábláról táblára hordja. Ha tehát a szomszédom hitványabb fajtát termeszt, az ő táblájáról érkező virágpor lerontaná az én állományomat is.”