A negyedik a részvétel alapelve, amely azt fogalmazza meg, hogy az embereknek joguk és kötelességük részt venni a társadalomban, hogy közösen keressék a köz javát és mindenki jólétét, különösen a szegény és sebezhető emberek javát. Bár maga a „részt vétel” fogalma nem kifejezetten altruista, hiszen azt jelenti, hogy kiveszem a részem, mégis a meghatározás nem az önmagunk felé hajlást, hanem a közjó gyarapítását, mindenki jólétét, különösen a nehéz helyzetben levőkét állítja a középpontba. Nem véletlenül fogalmaz a közmondás így: minden szentnek maga felé hajlik a keze. Az önfenntartás ösztöne nem győzhető le, csak folytonos küzdelemmel.

Mennyire tudunk beleszólni a világ dolgaiba? Mik a lehetőségeink? Mennyire tudunk részt venni? Attól is függ, mennyire vagyunk hangosak, erősek, kitartóak, milyen képességeink vannak, miket bontakoztattunk ki. Közismert példái vannak, amikor valaki egy aprósággal, makkot ültető hűségével nagy változást képes elérni: egy kis rajzfilm is készült arról a pásztorról, aki Franciaországban elhatározta, hogy tölgyest ültet. A vidék valaha virágzó hely volt, de kihaltak a tanyák.

A pásztor éveken keresztül kitartóan gyűjtötte, válogatta a makkszemeket, amelyekből néhány évtized alatt olyan erdős rész alakult ki, amely megváltoztatta a vidék ökológiáját, odavonzotta az embereket, és a kihalt falvacskákban új élet bontakozott ki. Kitartásával, a közösségért vállalt munkájával sokak örömét, jólétét megalapozta.

Sokszor nem az erőtől függ a köz javának gyarapítása, hanem elszántságunktól. Jóllehet az intézményesített jógyarapítás nagyságrendűen hatékonyabb fejlődést hozhat, nem ezek a kizárólagos közjó-fokozó eszközök. De kell a közösségnek intézményesen is biztosítania azt, hogy minél több ember javak iránti munkálkodása belekerülhessen a közös értéktárba.

Jogról és kötelességről szól az alapelv: sajnos ebben a kérdéskörben nem jellemző a számonkérés, legalábbis itt a földön nem.

De a hívő ember életében ott van a Teremtő előtti felelősség és az az igény, amit Sík Sándor, a költő így fogalmaz meg: a tett különb a tunyaságnál. Intézményesített formában nem jellemző, hogy a közügyekben részvételre sarkallnának: ritka az az ország, amelyben például büntetik azt, aki nem megy el a választásokkor szavazni. A közös felelősségérzetnek nem árt belülről fakadnia.